„Te még sosem voltál szerelmes?” Ezt a kérdést az egyik barátnője tette fel Annának. És sajnos a kérdésben ott rejlett az igazság is. Még sosem. Nem tudta, hogy milyen az. Persze sokat álmodozott róla, de igazából még sosem élte át. Tizenöt évesen ezt bizony már kínosnak érezte.
Csak ült a limuzinban és szomorkodott. Ugyan milyen fiút fogadnának el a szülei? Biztosan csak olyan gazdagot mint ők maguk.
És akkor meglátott egy gyönyörű parkot. A fák levelei az ősz színében játszottak. Madarak mindenhol. A park közepén egy óriási szökőkút volt.
- Álljunk meg itt egy percre! – kérte a limuzin sofőrjét. Anna leült a szökőkút szélére és belerakta a kezét a vízbe. Mikor fölhajtotta a fejét, észrevette, hogy a másik oldalon egy fiú nézi őt. Annának hirtelen megdobbant a szíve. A szökőkút másik oldalán ott állt az a fiú akit álmaiban elképzelt. Akivel képzeletben átélte az első szerelmet. Anna megdermedt. Nem tudott megmozdulni. Teljesen lenyűgözte a fiú látványa. A fekete haja, és a csillogó fekete szemei. Mintha egy álomból lépett volna elő.
Sajnos az idilli pillanatot megzavarta a sofőr hangja.
- Kisasszony! Most már ideje lenne haza indulni. – Anna nem szólt semmit csak némán elindult az autó irányába. Akkor az ismeretlen ismerős hirtelen megfogta Anna kezét.
- Legalább a neved megtudhatom? – Annának már a fiú hangjától is melegség járta át a szívét.
- Anna Martina. – mondta halkan – És a tiéd?
- Damien.
- Kisasszony! Most már tényleg ideje lenne indulni! – a sofőr egyre türelmetlenebb volt. Sajnos Annának tényleg mennie kellett. Szótlanul beült az autóba. Egész úton hazafelé Damien járt az eszében.
„ Damien. Istenem, milyen szép is ez a név. Biztos nem idevalósi.
Otthon az édesanyja fogadta az előszobában.
- Anna! Már betegre aggódtam magam miattad!
De Anna nem szólt semmit csak fölment a szobájába.
- Ennek meg mi baja? – kérdezte tűnődve az anyja.
- Azt hiszem, szerelmes, asszonyom. – mondta ravaszkás mosollyal a sofőr.
- Szóval szerelmes! Az első szerelem. Milyen hamar elfogja majd felejteni…
Anna még mindig teljesen elvolt varázsolva.
„Mintha, csak az álmomból lépett volna elő. Mintha nem is létezne. Mert ilyen nincs. Vagy mégis?”